Ma Kikerült a Vendégkönyvünk Is! :)

 

Üzenhettek Nekünk, Illetve Észrevétellel  Élhettek a Blogunkkal Kapcsolatban! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Október 18. A Mi Nagy Napunk!

 ( Egy Évesek Lettünk!)

 

 

 

A Mai Nap más,mint a többi számunkra! Ugyanis Ma azaz Október 18.-án lesz 1 éve,hogy megismertük egymást és először találkoztunk valamint az első csók is ehhez a dátumhoz köthető. Reméljük sok közös évet tudhatunk még majd magunk mögött,nem csak ezt az egyet. :)

 

Ténylegesen már 1.5 éve ismerjük egymást! Ebből fél év Netes kapcsi,1 év pedig valós együttlét.

 

 

 

 

 

 

Köszönöm Szépen Mindenkinek,Aki Felköszöntött! :)

 

 

 

Engedjétek Meg, Hogy Ezzel A Kis Bejegyzéssel  "Mondjak" Köszönetet Mindazoknak Akik Gondoltak Rám, S Felköszöntöttek Névnapomon. Ki Virtuálisan, Ki Zenével , Ki Ajándékkal. 

 

 

 

Elsőként Szeretném Megköszönni Szerelmemnek Lindusnak , Aki Elsőként Köszöntött Fel Kora Reggel:) Még Álmos Szemekkel Lestem Ki A Fejemből , Mikor Csókkal , Majd Ajándékokkal Lepett Meg. :$ Nagyon Szépen Köszönöm Életem! :)

 

 

 

Amiket Lindustól Kaptam:

 

 

 

 

 

 

 

 Ezzel a Videóval Is Lindus Lepett Meg! :) Köszönöm Szépen Babám! :)

 

 

 

 

 

 

Természetesen Nagy Köszönetem Nektek Is Kedves Ismerőseim, Happy Rádiós

 

Kollégáim,Kolléganőim, Valamint , Nektek is Kedves Hallgatóim! :)Nagyon Sok Kedves Bejegyzést, Üzenetet Kaptam, Valamint Képekkel ,S Jobbnál Jobb Felvételekkel Köszöntöttetek Fel. Nagyon Jól Esett, Hogy Ennyi Embernek Eszébe Jutottam. :) Remélem , Hogy A Következő Névnapomat Is Veletek Ünnepelhetem Majd! :) Köszönetem Képpen Fogadjátok Sok Szeretettel A Következő Zenét, S Koccintsatok Velem Így Virtuálisan! :)

 

 

 

 L.L. Junior: Köszönöm Nektek!

 

 

 

 

 

 

         
                         
 

By: Misa (Łove ßoy)

A bejegyzés trackback címe:

https://misaloveboy.blog.hu/api/trackback/id/tr613267182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása